Végre visszaállt a rend, és megint magam oszthatom be a munkáimat, nem a határidők szabják meg a teendőimet.

Ennek megfelelően a mai napot olyan szépen elbíbelődtem, hogy gyakorlatilag semmivel nem haladtam. Ettől persze megint alábillent az önbecsülésem. Ilyenkor állandóan állásokat nézek, és Erdős Virág verseket olvasok.

Lehet, hogy az őszi hangulat teszi, de valahogy semmihez sincs kedvem. Se enni, se aludni, se dolgozni, se olvasni.

Nem tudom, mások voltak-e már így vele, de még hajat mosni sincs kedvem. 30 perc múlva el kell itthonról mennem, és itt kínlódom, hogy azért ilyen fejjel mégsem kéne...

Aztán jön egy telefonhívás, egy skype hívás, és ismét minden ragyogni kezd...