Szóval a gondolattal egyfolytában játszadozom. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a háztartás és a munka rovására.

Álláshirdetéseket nézek, kizárólag barátkozási szándékkal. Ha látok egy jó kis hirdetést, rögtön az adott városban lakásokat és házakat és iskolákat nézegetek. Mosolygok a kutyámra, aki itt fekszik a lábamnál, ugye, megcsináljuk, blöki?

A férjem továbbra is szkeptikus. Majd ha munka lesz...

Hogyan kezdjem?

Az önéletrajzomat megírom valamelyik éjjel, keresek egy kint élő HR-est, aki kicsit segít rendbetenni, azaz alkalmassá tenni az angol piacra. Persze önéletrajz úgy jó, ha a látható munkákról esetleg referenciát is tudnék mutatni: ezeket csináltam én. 

Közben azon jár az eszem, hogy hogy is kéne csinálni. Nálunk a felállás az, hogy ketten keresünk, de elég eltérő beosztásban dolgozunk. A gyerekért én megyek délután, a férjem este 7-8 körül ér haza. Sajnos az nálunk nem kivitelezhető, hogy apa előre megy, megteremti a munka és lakhatási feltételeket, mi pedig utána. Hiszen az én vállamon menne minden. Én tudok angolul, nekem van olyan szakmám, amiben esélyünk van munkát kapni. Én viszont nem tudok előre menni 3-4 hétre vagy hónapra. Egyrészt érzelmileg sem tudnám megcsinálni a gyerek nélkül ilyen hosszú időre, másrészt a férjem nem tudná a délutánokat levezényelni, lévén pont akkor dolgozik... A gyereket ahhoz fiatalnak találom, hogy hetekig egyedül legyen itthon egész délután...

Szóval arra gondoltam, hogy itthonról keresgélek munkát.

Van egy barátom Angliában, hozzá 2015. június elején kimennék - két hetet az apja szabin lenne, amíg a gyereknek még iskola van. Utána a gyereket 1-1 hétre átvinné a mamákhoz. Így lenne egy hónapom megteremteni mindent... Addig a barátomtól bérelhetnék kint szobát. Érzelmileg nagy feladat lenne, az már tuti. De ha nem találok itthonról munkát - amihez őszintén szólva, skype és telefon ide vagy oda, nem fűzök sok reményt, szóval, ha nem találok itthonról munkát, nem nagyon van más megoldás.

És akkor még mindig ott van, hogy találok-e odakint 1 hónap alatt munkát, amiből el tudom tartani a családomat... + ugye az itthoni hitelt fizetni... (Ergo: mosogatói állás nem elég. A munkát simán megcsinálnám, de abból a családnak nem jut semmi.)

Aztán, ha felteszem találok munkát 1 hónapon belül, akkor június közepén - július elején hazajövök, hogy egy könnyed költözéssel kiszállítsam a családot, mintha csak nyaralni mennénk. Ezt egy személyautóval...

A gyereket beíratnám az iskolába, ha felveszik, mehet is, elvileg július végéig van iskola, ugye?

De hogyan csináljuk?

Menjünk próbaidőre?

Menjünk anélkül, hogy mindent kivinnénk? A lakás itt marad, bútorainkkal együtt. Azt valahogy nem veszi be a bögyöm, hogy az én lakásomban az én bútoraimban átmenetileg más lakjon. Szóval ha kiadom: bútor nélkül. Ha valaki hónapokig az én ágyamban alszik, akkor az már nem az én ágyam. Tudom, mániás vagyok, de ezt nehezen tudom elfogadni.

Kimenjünk egy évre, aztán majd egy év után döntsünk? És akkor vagy hazajövünk, vagy hívjuk a teherautót?

Ez is egy opció, lenne, aki vigyázzon a gyerekre, de az itthoni lakás hitelét és rezsijét is (panel, így akkor is van rezsi, ha nem lakik benne senki) ki kell termelni. A férj lehet, hogy találna valami munkát félállásban, de se nyelv, se kompatibilis szakma, szóval nagy bevételre nem számítanék...

Éljünk kétlaki életet?

Én és a gyerek kint, apa meg itthon. Akkor ő itthon talán annyit tudna keresni, hogy legalább az itthoni lakás (panel a lelkem) rezsijét ki tudja fizetni belőle. Iskolai szünetekben vagy ő ki, vagy mi haza... Igen, de ki fog a gyerekre vigyázni iskola után, ha én dolgozni leszek?

Menjünk rögtön végleg?

Azt is megtehetnénk, hogy amint van munkám, hívjuk a teherautót, hazajövök pakolni (nem tudom elképzelni, hogy a férjem képes lenne becsomagolni egyedül), és uccu ki. Lakást rá bízzuk a közös képviselőre, adja bérbe, akasszon magának is belőle egy kis lét.

Tény, hogy ekkor lenne, aki vigyázzon a gyerekre, míg iskolába jár. Igaz, hogy a férjem munkáját teljesen fel kéne számolni. Tény, hogy a lakás rezsijét nem kéne kitermelnem odakint. Tény, hogy a hitel egy részét fedezné a bérleti díj - már ha sikerül kiadni a lakást.

És ha megszűnik a munka? És ha mégsem jön be a kinti élet, újra mindent felcuccolhatunk, és kulloghatunk haza. Brrr. Erre most rossz gondolni, de tudomásul vettem, hogy van ilyen is.

Jó, hogy van még egy évem...

Jó, hogy van még 415 napom, a vágyott indulásig. Mi lenne a szívem vágya?

Nos, nem túl reális, de az, hogy olyan munkát találjak, amiből megélünk mindahányan odakint úgy, hogy az itthoni lakásunkban hagyjuk a bútorokat. (Megnéztem, majd félmillió forint a teherautó!) 

A másik, hogy olyan munkát találjak, amikor nem kérdés, hogy csomagolunk mindent, és megyünk kifelé...

Bár még mindig nagy kérdésem, hogy a férjem hogyan találná meg önmagát. Ezt az anyák valahogy biztos jobban át tudják élni... Hogy találjon magának munkát kint, vagy vállalkozást, amit élvez... Mondjuk imád kerékpározni és túrázni. Lehetne jó kis túravezető kint (ahhoz aztán ért, és szereti is!). Azt nem szeretném, hogy ne legyen munkája, és háziasszony legyen. Nem mintha engem zavarna, de - mint minden férfi, de még én nőként sem - nem hiszem, hogy a lelkének jót tenne.